A magyar szabadkőművesség történetének első lépcsői

A hajdani Magyar Királyság területén elsősorban a Felvidéken találhatjuk meg az egykori kőművescéhek mesterjeleit. Egyes források szerint a legjelentősebb magyarországi építőpáholy Kassán dolgozott.

Az első modern szabadkőműves-páholy a korabeli Magyarországon Brassóban alakult meg, 1749-ben. Ezt gyorsan követte a többi. A páholyok többnyire latin vagy német nyelven, illetőleg német vagy lengyel (varsói) fennhatóság alatt működtek. Ebben az időben bécsi páholyokban is dolgoztak magyarok. Közülük különös jelentőségük van a Mária Terézia (1740–17980) udvarában szolgáló úgynevezett testőríróknak, akik a katonai szolgálat teljesítésén túl a korabeli magyar irodalom művelői is voltak, egyúttal pedig a magyar felvilágosodás első jelentős alakjai. Ugyancsak Bécsben volt szabadkőműves Born Ignác magyar származású természettudós, akiről minden valószínűség szerint Mozart a Varázsfuvola Sarastro nagymesterét mintázta. De nem szűkölködtek a magyarországi páholyok sem emblematikus személyiségekben, olyanokban, akiknek szabadkőművesi tevékenysége egybeforrt a haza és a nemzet szolgálatával: a teljes igénye nélkül említsük meg Kazinczy Ferenc, Aranka György, Széchenyi Ferenc, Festetics György vagy éppen Pálóczi Horváth Ádám nevét. A páholyok arisztokrata tagjai fontos országos intézményeket hoztak létre – múzeumot, könyvtárat, agráripari komplexumot –, a köznemesi és polgári származású szabadkőművesek közül pedig nem kevesen a magyar kultúrára gyakoroltak máig élő hatást. Ugyanerre az időre esik az egyetlen, igaz, rövid ideig élő sajátos magyar szabadkőműves irányzat, az úgynevezett Draskovics-rítus létrejötte is.

II. József (1780–1790) igyekezett a szabadkőművességet a maga szolgálatába állítani, ennek megfelelően rendeletekkel szabályozta működését. A magyar szabadkőművesség szervezeti értelemben vett egésze soha, így már ekkor sem politizált, ennek ellenére 1795-ben I. Ferenc (1792–1835) egész birodalmában, így Magyarországon is, betiltotta (alapvetően politikai okok miatt) a szabadkőművességet. Annak újraindulására – bár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején történtek erre kísérletek – csak hét évtizeddel később került sor. (A forradalom nemzetközi hírű vezéralakja, Kossuth Lajos egyébként emigrációja során, egy amerikai páholyban nyert felvételt.)

1861-ben, egyelőre illegálisan, de magyar nyelven dolgozó szabadkőműves-páholy alakult Pesten. A Szent István páholy néhány hónap után megszűnt, ám léte jelentős lökést jelentett a magyarországi szabadkőművesség újraindítása felé. Mintegy fél évvel a kiegyezést szentesítő törvények kihirdetését követően, 1868 februárjában a belügyminiszter engedélyt adott szabadkőműves-páholyok alapítására Magyarországon. (Érdekesség, hogy ezzel egy időben Ausztriában egy helyi belügyminiszteri rendelet lehetővé tette, hogy az állam emberei részt vegyenek bármely szervezet zárt ülésén és belepillantsanak az irataiba, ami ellentétes a szabadkőművesség szokásaival, ezért a dualizmus idején az osztrák szabadkőművesek Magyarországra jártak át dolgozni és testvérekkel találkozni.) Közülük az első, az Egység a hazában nevű páholy 1869-ben megkapta az angol nagypáholy elismerését. Innentől fogva egymás után jöttek létre az angol, illetve a francia orientációjú magyarországi páholyok, ezek egyesüléséből alakult meg először 1870-ben az angolszász rendszerhez tartozó János-rendi Nagypáholy, egy évre rá pedig a latin rendszerű Magyar Nagyoriens.